Szellemi – lelki életviteli tanácsadói tanfolyam (life coaching)

Életvezetési tanácsadóKilencnapos (60 órás) folyamat lelki-életvezetési tanácsadóvá váláshoz 3 modulban, melyek egyenként is egységet képeznek.

 Kiknek szól a tanfolyam?

Társadalmi szintű problémaként megjelenő, életvezetéssel, testi – lelki – szellemi egészséggel kapcsolatos tünetek, problémák, helyzetek megoldásában tevékenyen részt venni kívánók számára indítom a foglalkozást, akik saját maguknak, illetve családjuknak, barátaiknak, ismerőseiknek vagy tágabb környezetüknek szeretnének segítséget, támogatást nyújtani. Akik elkötelezettséget éreznek környezetük részére segítséget, megoldásokat kínálni, akár vállalkozóként végezve ezen tevékenységet.

A tanfolyam nem jogosít fel pszichoterápiai, terápiás, illetve gyógyítói tevékenység végzésére.

A foglalkozás célja a life coaching szellemi – lelki spektrumának történő elsajátítása, továbbá a segítő beszélgetési folyamatokhoz nyújt ismereteket, amelyet sok esetben masszőrök, pedagógusok, egészségügyben dolgozók, illetve egyéb segítői szakmákban tevékenykedők is végeznek.

Az életviteli (lélek és szellemi) tanácsadó beszélgetések és egyéb technikák sorával segíti, támogatja a hozzá fordulókat, a megoldást keresőket, a változásra kész embereket.

Speciális tanfolyam, de mitől?

A modulok speciális tartalmától, melyek egyenként is elvégezhetőek. Az első modult azoknak is ajánlom, akik a teljes tanfolyamot nem kívánják elvégezni, de magukat hatékony, gyors módszerrel szeretnék megismerni, illetve formálni. A tranzakcióanalízis, mint komplex módszer modelleken keresztül mutatja meg bárki számára, honnan erednek problémái, mi a jelen állapota (diagnózis), mit és hogyan kell változtatnia.

 

Első modulEric Berne: Tranzakcióanalízis
(saját élmény, önismeret, tanácsadás)
39.500 Ft
A modulon elhangzó témák:
Sorskönyv és sorskönyvi folyamatok
Milyen hatásokra, milyen szülői programokat felvéve rakja össze a gyermek földi életútját, hogyan alkot ebből forgatókönyvet? Mit tegyünk, ha ez a sorskönyv nem jó, tévútra vezet?
Én-állapotok
Hogyan viselkedem, milyen érzés és gondolati világban létezem. Miért pont így, és mi ennek a következménye. Hogyan változtassak, hogy környezetemmel harmonikusan kijöjjek?
Tranzakciók
Milyen kommunikációs helyzeteket alkalmazok? Honnan gyökereznek ezek? Milyen eredményre vezetnek? Honnan származnak a veszekedések, egyet nem értések? Mikor van béke? Ha szükséges, miként változtassak?
Életpozíciók
Jól vagy a bőrödben? A modell bemutatja, kikkel veszed körül magad bizonyos helyzetekben és állapotokban. A módszer megmutatja, mire és hogyan fókuszálj, így a pozitív változást akár pár hét alatt eléred.
Stroke-ok - elismerés
Kaptál eleget, vagy megsérültél? Hogyan bántak ezzel szüleid? Ha valamiben hiányod van, környezetedtől, párodtól ezt fogod „követelni”, de ha adja, nem tudod befogadni. Miért nem? Ez összefügg önértékeléseddel, önbizalmaddal, mely oly sok ember életében sérült.
Játszmák
Minden játszma vége „dráma”, sírás, haragvás, a szereplők sérülnek. Mégis miért csinálja az ember, ha magának és másnak fájdalmat okoz vele? Milyen berögzült szerepek vannak, melyeket ilyenkor cipelünk? A kurzuson leteheted.
12 gátló parancs
Mit okoz, ha akár egyet is megkaptál szüleidtől? Általában 5-7 darabot cipelünk, ezért megy nehezen az élet!!! Hogyan adjuk át gyermekeinknek? Megtanulod ezek feloldását.
Szülőtől kapott előírások
Ezek alapján „kormányzod életed”, és adsz „gázt”, de van néhány felesleges előírás, mely komoly energiát vesz el tőled. Ne más életét éld (valósítsd meg), és ne csak döcögve adj energiát dolgaidnak.
Időstrukturálás
Felgyorsult az idő, vajon jól használom-e fel, vagy elfecsérlem? Vajon miért tartózkodom bizonyos időminőségben többet, van-e ennek számomra haszna?
Szerződések magammal, másokkal, az élettel… Ezek segítő eszközök életünk irányításában, menedzselésében, kapcsolatainkban. Képesek vagyunk meghúzni határainkat is: eddig te bejöhetsz, ide csak az, oda az sem.
Konfliktuskezelés
5 jellemző konfliktuskezelési mód van, mely árulkodik arról is, hogy a személy harmonikusan működteti-e belső dinamikáját vagy sem.

Második modulSzellemi – spirituális – lelki életvezetés
és gyakorlatok
39.500 Ft

Azon munkahipotézisre épít, hogy az ember multidimenzionális lény, azaz testből, lélekből és szellemből áll.
A jelenkori modern pszichológiának nagy hiánya, hogy csak a jelen fizikai életünket veszi figyelembe.
Akár olyan tudatlanságban is élhetünk, hogy azt sem tudjuk, mitől betegszünk meg, mi miatt mennek tönkre párkapcsolataink, vagy mi az oka egy komoly anyagi veszteségek.
Kinek ajánlom a modul elvégzését?
Annak ajánlom ezt a modult, aki szeretne tágabb perspektívából rálátni a saját életére, illetve szeretne azon ügyfeleinek is segíteni, akik nyitottabbak és úgy hiszik, nem csupán az anyag létezik. A második modult önállóan, a life coaching teljes képzésétől függetlenül is el lehet végezni. Továbbá az első és második modul sorrendje felcserélhető.
A modulon elhangzó témák:
Teremtés, eredetünk, jövőnk.
Mi értelme az életnek, merre tartunk?
Honnan tudható az, hogy tiszta az egyén kapcsolódása és tiszta az energetikája?
Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a problémás testmező? Hogyan jelentkezik ez (testi betegségekben, viselkedésbeli zavarokkal)?
Mitől nem működnek az életfeladatok? Energia szintű magyarázatok, hibás programok, elementálok, entitások stb.?
Életünket, kapcsolatainkat, működéseinket befolyásoló energiák, ezek csoportosítása, kezelése. Gátló programok kivételének gyors technikája.
Megoldások (hatékony módszerek a fenti problematikákra) tanácsadóként (azaz nem gyógyítóként).

Területek, melyek az elsajátított módszerekkel javíthatók:
- egyéni elakadások
(életvezetési tanácsadás),
- gyermeknevelés,
- párkapcsolat,
- munkahelyi és anyagi gondok,
- egészség.

Life Coach

Harmadik modulCoaching (tanácsadási) technikák,
módszerek, gyakorlatok
39.500 Ft

Mik a célok? Az, hogy hatékonyan haladjunk ügyfelünkkel, fókuszáljunk a gyakorlati megoldásokra, hogy a kliensek által kívánt változás mihamarabb megtörténjen.
Huszonöt éves tapasztalattal és sok tanulmánnyal magam mögött tanítom meg, hogy a segítői beszélgetés, a coachig folyamata hogyan tud a legcélirányosabb lenni bármilyen életterületen.

Ezen technikai modul után képes leszel coaching, illetve tanácsadói munkára közvetlenül a tanfolyam elvégzése után.

Bárhol végeztél már segítői képzést, tanfolyamot, garantálom, hogy még jobban alkalmassá válsz az egyén és természetesen magad életútját modellek segítségével (is) átlátni, módosítani, gyermekedet az életre sokkal jobban felkészíteni, és őt felnőtt létének útjára elindítani, a hozzád fordulókat pedig hatékonyan segíteni.

Ha eddig csak tanultál, képezted magad, akkor itt az ideje a gyakorlatban is elindulni.
Kinek ajánlom a modul elvégzését?
Azon érdeklődőknek, akik csatlakozni szeretnének egy hatékony módszerrel dolgozó tanácsadók csoportjához, továbbá jelenleg már coachként, tanácsadóként dolgozó kollegáknak, akik tudásukat és eszköztárukat szeretnék bővíteni, mélyíteni, kiegészíteni és a tanácsadási folyamatot hatékonyabbá és gyorsabbá tenni.
A modulon elhangzó témák:
Első találkozás, első beszélgetés (célja, tartalma, keretei).
Elvárások a tanácsadóval/tanácsadással szemben. Tanácsadó és ügyfél viszonya.
A tanácsadó / segítő identitása.
A folyamat tartalma, kerete.
Mik az együttműködést akadályozó tényezők tanácsadó / segítő és ügyfél viselkedésében, és hogyan kerülhetjük el ezeket?
Tanácsadói / segítői önismeret: milyen erősségekre van szüksége egy tanácsadónak / segítőnek? Én hol vagyok ebben? Hogyan tudom magam alakítani gyorsan, praktikusan?
Tanácsadási alapelvek, a tanácsadó és az ügyfél biztonsága, mint alapkövetelmény.
Tanácsadási módszerek, eszköztár.

Coaching technikák

Időpont:

Rugalmas képzés: ha valamelyik modul időpontja nem megfelelő, van lehetőség későbbi időpontokban folytatni illetve befejezni a képzést. Állítsd össze naptárad, válaszd ki, mely időpontok felelnek meg neked a képzésekre!
A tanfolyamok folyamatosan indulnak.

Az első és második modul sorrendje felcserélhető nem követi egymást, tehát az is lehetséges, hogy előbb a második modult, utána az elsőt végzed el. A harmadik modul feltétele viszont az I-II. modulok elvégzése.

Induló tanfolyamok

Első modulEric Berne: Tranzakcióanalízis
(saját élmény, önismeret, tanácsadás)
39.500 Ft
2018. január 19–20–21.
péntek 14.00–18.00
szombat 10.00–18.00
vasárnap 10.00–16.00
2018. április 27–28–29.
péntek 14.00–18.00
szombat 10.00–18.00
vasárnap 10.00–16.00
2018. április 23–24–25.
hétfő 10.00–16.00
kedd 10.00–16.00
szerda 10.00–16.00
*
Második modulSzellemi – spirituális – lelki életvezetés
és gyakorlatok
39.500 Ft
2018. Február 23–24–25.
péntek 14.00–18.00
szombat 10.00–18.00
vasárnap 10.00–16.00>
2018. május 25–28–29.
péntek 14.00–18.00
szombat 10.00–18.00
vasárnap 10.00-16.00
2018. május 29–30–31.
kedd 10.00–16.00
szerda 10.00–16.00
csütörtök 10.00–16.00
*
Harmadik modulCoaching (tanácsadási) technikák,
módszerek, gyakorlatok
39.500 Ft
2018. március 23–24–25.
péntek 14.00-18.00
szombat 10.00- 18.00
vasárnap 10.00-16.00
2018. június 15–16–17.
péntek 14.00–18.00
szombat 10.00–18.00
vasárnap 10.00-16.00
2018. június 19–20–21.
kedd 10.00–16.00
szerda 10.00–16.00
csütörtök 10.00–16.00
*

Ha a három modult egyszerre fizeted be az első képzést / modult megelőző három héttel, 10% (azaz 11.850 Ft) kedvezményt adunk. Így a teljes összeg 118.500 Ft helyett 106.650 Ft. Az árak bruttó összegek, számlát adunk, elszámolható.

Oklevéllel fejezzük be.

Ki vezeti?

Várnai Myrtill - CoachVárnai Myrtill – felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta

Helyszín:

Budapest, 1013 (I. kerület), Attila u. 17. 24-es kapucsengő, III. emelet.

Helyfoglalás:

10.000 Ft befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másra átruházható ugyanerre a képzésre. Kérem utalással vagy postai csekkes befizetéssel rendezni az alábbiak szerint:

Számlaszám: 65700103-10124835
vagy (65700103-10124835-00000000),
B3 Takarék Szövetkezet, Morea Team Kft.

Jelentkezési határidő: Képzésindítás előtt 3 nappal

Jelentkezés
Az űrlap kitöltését követően felvesszük Veled a kapcsolatot!
Amennyiben kérdésed van, hívhatsz mobil telefonon: 06-20-369-75-96,
vagy írj e-mailt: varnaim@fenykozpont.hu